t e l j e s|terjedelem

Kupatanács

Eheti vendégünk, Egri Viktor mellett Tibi is friss, döntős élményekkel feltöltődve érkezett adásunk felvételére, hiszen a hétvégén az Olasz-kupa döntőjét nézte meg a helyszínen. Értelemszerűen így az Európa Liga döntője mellett erről beszéltünk a legtöbbet, de szóba került – már csak a Sevilla érdekeltsége miatt is – a Király-kupa fináléja, Louis van Gaal menesztése, valamint az is, hogy milyen nagyon is várjuk mi a Bajnokok Ligája újabb madridi derbijét!

A letöltéshez erre tessék!

A reklám helye

A héten Koppányi Gergely, vagyis Kompany úr tette nálunk újfent tiszteletét, akivel főleg a Bajnokok Ligájáról és a Premier League-ről beszélgettünk, de leginkább a Real Madridról, az ottani edzőker(in)gető kultúráról és az észak-londoni rangadó következményeiről. Sokadjára, de várhatóan nem utoljára vetjük fel azt a kérdést is, hogy vajon tényleg lehet-e bajnok a Leicester City, kicsit kinézünk az Európa Ligára és finoman még a vasárnap esti argentin Superclásico-t, a Boca-River rangadót is beharangozzuk!

Itt pedig a letöltés helye is fellelhető!

Kalandozó magyarok

Nekünk régi ismerős, a podcastban mégis új hang a héten Hetthéssy Zoltáné, akit mostanában leginkább az Európa Liga kapcsán hallhattok, ezért a terv alapvetően az is volt, hogy ez a sorozat is fontos szerepet kap az adásban, de aztán nagyon sok felé elkalandoztunk. Leginkább azért az Arsenal borzalmas hete vitte a prímet, de volt szó a másik keddi BL-párharcról, a megint csak fel-felvillanó United-wayről, argentin edzőkről és nagyon sok minden másról is!

Innen pedig le is tölthető!

Blue Label

Sokfelé vetettük tekintetünket eheti adásunkban, hiszen szegről-végről szóba került az angol, a spanyol és az olasz bajnokság mellett a francia is. Már csak azért is, mert ezúttal legfiatalabb kommentátor kollégánk, Nagy Viktor vendégeskedett nálunk, akinek a hangját leginkább a Ligue 1 meccsein hallhatjátok és azzal kapcsolatban is tudott szolgálni nekünk érdekes ötlettel, hogy idén miért ennyire egyoldalú arrafelé a versengés. Balogh Norbert bemutatkozása miatt sokat beszéltünk a Palermóról is, a Copa del Rey miatt a Barca és az Atlético, annak ellenére pedig a Real Madrid is szóba került, Angliából pedig elsősorban a Liverpool-Manchester United párharcot elemeztük ki, nem is elsősorban a mérkőzés kapcsán!

Tölteni innen lehet!

Becsomagolatlan vélemények

Karácsonyi ajándékok után a hétvégén edzőket osztunk ki, elég alaposan. Ferkai Marcell kollégánk segítségével kapott tőlünk hideget-meleget Wenger, van Gaal, Pellegrini és Mourinho is. Elsősorban az Arsenal aktuális buktáját és a Manchester United körüli hacacárét cincáltuk, bőven kitérve arra is, hogy ki lehet a klub következő menedzsere-edzője. Az év és az adás végére kicsit a francia bajnoksággal is foglalkoztunk, igaz aljas módon abból a szemszögből figyelve a dolgokat, hogy mennyire vált a Ligue 1 és lassan már a Ligue 2 is a Premier League “nevelőszériájvá”.
Tessék innen letölteni!

Ádámtól Eváig

Alapvetően José Mourinhonak és a vele megindult edző-dominósornak kívántuk szánni az adást, de aztán szépen sorban becsúszott még pár extra dolog, kezdve Bogdán Ádám bajnoki bemutatkozásával a Liverpoolban. Aztán ha már Watford, kénytelenek voltunk kicsit (na jó, sokat…) beszélgetni a Premier League második számú csodacsapatáról is. Vendégünk Gyenge Balázs, csatornánk szerkesztője, portugál-szakértője, akivel Mourinho mellett Guardioláról, Ancellottiról és van Gaalról is beszélgettünk, de ha már itt járt, azt is megkérdeztük, hogy Portugáliában milyen volt a visszhangja az Eb-sorsolásnak.

Az adás innen már tölthető is!

Sorsolásos

A héten Tibi szabadsága miatt két vendéggel, Lózs Istvánnal és Juhár Tamással beszélgettünk, és nyilvánvalóan nehéz lett volna elkerülni az elmúlt napok sorsolásait. Természetesen nem is akartuk, már csak azért sem, mert az Európa-bajnokságéhoz hasonló izgalommal legtöbbünk nyilván nem várt még egyetlen ilyen eseményt sem, kezdésnek azonban a hét pályán zajló eseményeire tekintettünk vissza. Élen a londoni csapatok nyögvenyelős továbbjutásaival, a United tovább-nem-jutásával és hétvégi vereségével, valamint a Serie A rangadóival!

Innen pedig már tölthető is!

Meglepkék

Az európai topbajnokságok szépen kitisztíthatták csizmáikat, mert a hétvégén mindenhol hozott meglepetést a Mikulás. Természetesen elsősorban ezekkel, vagyis például a Napoli, a Manchester City és a Chelsea vereségével foglalkoztunk eheti vendégünk, Sipőcz József kollégánk segítségével. Szóba került még azért Gary Neville valenciai kinevezése és szőrmentén a következő BL-forduló is, leginkább az angol csapatok nem túl egyszerű helyzete miatt.

Letölteni innen lehet!

Cselgépezet

A szokásosnál rövidebb BL-es kitérő utána héten főleg a Serie A és a Premier League eseményeivel foglalkoztunk. Már csak azért is, mert egyrészt mindkét sorozat bőven szolgáltatott témát a hétvégén, másrészt pedig azért, mert mai vendégünk, Bán Tibor szerkesztő kollégánk mindkét terepen kifejezetten otthonosan mozog.

A letöltéshez erre tessék!

Absolutely nothing

Ismét újoncot avatunk a podcastban, a Serie A és Premier League adásainkban egyaránt gyakran megforduló műsorvezető kollégánk, Melczer Zsolt személyében. Így pedig természetesen elsősorban ezek a sorozatok hozták fő témáinkat, már csak azért is, mert újabb komoly rangadók okán egyébként is volt miről beszélni mindkét bajnokság kapcsán. Elsősorban a Chelsea-Pool és a Lazio-Milan utózengéi uralták az adást, de azért szóba kerül többek között a Leicester, az Inter, a következő BL-forduló és a kelet-európai klubok helyzete is.

Letölteni innen lehet!

Csatározás

Sallói István visszatért – Észak-Írországból és a podcastba is, ami persze azt is jelentette, hogy a csatárok lélektana is jobban fókuszba került. De persze a válogatott legutóbbi mérkőzését sem hagyhattuk szó nélkül, az adás gerincét azonban a Premier League és talán a két legkarakteresebb edző, José Mourinho valamint Louis van Gaal adta. Óvatosan BL-szezont is beharangozunk és zárásképpen nem festünk túl jó képet az angol csapatok európai jövőjével kapcsolatban…

A letöltéshez ide kell kattintani!

Premieren túl

Eheti adásunk elsősorban természetesen a Premier League nyitófordulójáról szól, de a Szuperkupa-döntőtől indulva elég messzire, még Kazahsztánba is eljutottunk.  Vendégünk Bán Tibor kollégánk, akivel azt is kiveséztük, hogy miért harap ennyire Luis Suárez és az is kiderül, kik voltak tavaly Európa legpontosabban befejező támadói!

Ide tessék kattintani a letöltés végett!

Reggeli

Ma reggel oda-vissza látogattuk egymást Szombathy Pállal, aki először minket látott vendégül a Reggeli Start műsorvezetőjeként, nem sokkal később pedig már itt beszélgetett velünk a podcastban. Elsősorban természetesen a Bajnokok Ligája és az Európa Liga döntők párosításáról, római és torinói szuperszerződésekről és ezek mentén a szuperklubok szuperligájának (szuper)hajnaláról, Steven Gerrard anfieldi búcsújáról és még sokminden másról!

Innen már akár tölthető is lefelé!

Manchester és Európa

Eheti adásunk gerincét elsősorban a BL-párharcok és a hétvégi United-City rangadó adták. No meg persze vendégünk, Kele János, akit több blogról és a hatharom.com-ról is ismerhettek és akivel jónéhány taktikai jellegű felvetést is alaposan megrághattunk. Természetesen szőrmentén az Európa Liga negyeddöntőit is érintettük, illetve a Juve meglepő bakija, valamint a Lazio kiváló sorozata okán azért a Serie A is szóba került.

Eminnen le is tölthető!

Edzőkérdés

Negyedszázadik adásunk vendége Egri Viktor, akivel elsősorban természetesen az eheti Bajnokok Ligája mérkőzésekhez próbáltunk meg étvágyat gerjeszteni és ez félig-meddig még a Bayern-Sahtar párharc kapcsán is sikerült. Nem mehettünk el szó nélkül természetesen a hétfői FA-kupa klasszikus, a Manchester United-Arsenal összecsapás mellett sem, de sokat töprengtünk azon is, mennyire fontos egy edző munkássága kapcsán a játékos, illetve leginkább az élvonalbeli/éljátékos múlt. A hétvégi olasz eredmények, leginkább a Napoli-Inter rangadó se kerülte el a figyelmünket és az eheti adagból az is kiderül, szerintünk ki (egyelőre) az igazi nyertese a Cuadrado-Salah biznisznek.

Erre tessék, ha esetleg valaki el is mentené az adást!

Pippo nostro

Ezen a héten ismét egy szerkesztő kollégánk, Fekete Zoltán volt a vendégünk, akiről alighanem mindent elmond, hogy idebent csak Pippóként szoktuk hívni. Mindezzel együtt messze nem csak Olaszországgal foglalkoztunk, inkább a BL-mérkőzéseké volt a főszerep, közülük is nyilván főleg a Barca-City és a Juve-Dortmund párharcokról beszéltünk a legtöbbet. Sokadjára és talán végleg megkönnyeztük azért a Parma kimúlását és nem először képedtünk el a Roma hétvégi teljesítményén sem, de megint megkapja a magáét Louis van Gaal, illetve kivételesen egészen pozitívan emlegetjük Brendan Rodgerset és az ő már nem is annyira újsütetű háromvédős rendszerét!

A könnyebb letölthetőség kedvéért tessék ide klikkelni!

Kifogtuk Dél-Amerikát

Nem feltétlenül ez volt a tervünk, de Egri Viktor barátunkkal nehéz nem a brazil labdarúgásról és ahhoz vonzódó szerelméről beszélgetni, így a mai adásnak ez is jelentős részét teszi ki. Kezdésnek azonban foglalkoztunk Louis van Gaallal és a United újabb, Southampton elleni győzelmével, a szomszéd Manchester City és az ősi rivális Liverpool sorsdöntő BL-mérkőzéseivel és a Barcelona-PSG csúcsrangadóval is

Innen le is töltheted!

Ronaldo hálószobatitkai

Ha még azt is hozzátesszük mai adásunk címéhez, hogy Hosszú Katinka is szóba került az ügyben, már-már azt is gondolhatnátok, hogy a mocsokbulvár legaljára mentünk le, pedig ennél komolyabb sportszakmai és élettani húrokat talán még nem is pendítettünk meg a podcast történetében. Vendégünk ezúttal Szeli Mátyás, a Nemzeti Sport újságírója volt, akivel mindemellett azért leginkább az angol bajnokság aktuális kérdéseivel foglalkoztunk, leginkább a két manchesteri csapat kapcsán, de belenéztünk Jürgen Klopp lehetséges jövőjébe, sírtunk a spanyol bajnokság igazságtalan tévéjog-bevételi elosztása felett, kinevettük Messi Londonba igazolásának hírét és picit még Olaszországba is elugrottunk.

Letöltés emerre!

Megkésve bár…

Apróbb technikai gondok miatt megcsúsztunk az eheti podcastunkkal, de Sallói István személye miatt talán érdemes volt várni. Saleccel természetesen nem hagyhattuk ki a válogatott melletti munkájának óvatos kielemzését sem, de a főszerepet persze Anglia kapta. A manchesteri derbi mellett José Mourinho újabb tirádájának mellékzöngéit és Louis van Gaal nyelvi problémáit is megvitatjuk, valamint a Juventust és az olasz labdarúgást is megpróbáljuk elhelyezni Európában.

Letöltés