t e l j e s|terjedelem

Posztra igazolás | Sallói István

A múlt heti extra adásunk után adta magát, hogy kivel beszélgessünk ezen a héten – de egyébként is érdemes volt megkérdezni Sallói Istvánt az angol csapatok kiváló nemzetközi szerepléséről és a Premier League hajrájáról is. Persze azért szóba hoztuk azt is, hogy fog-e mostanában blogot indítani és hogy mire menne egy magyar edző a Tottenham keretével!

Pszt, itt a link!

Az Ajax feltámadása, az Arsenal letámadása

A húsvét hétfő nem jelentheti azt, hogy podcast nélkül maradtok, sőt! Ugyan most csak kettesben beszélgettünk, de cserébe kivételesen csütörtökön is egy teljesértékű adással készülünk – már amennyiben ezt a mait elfogadjuk annak 🙂 Mi mindenesetre így kezeltük és beszélgettünk bőven a Bajnokok Ligája és az Európa Liga negyeddöntőiről, előbbi nyomán Guardiola valódi értékéről, illetve a Premier League hajrájáról; de szóba került a Juve zsinórban megszerzett nyolcadik scudettója is!

Fel, támadunk!

Van de Beek, van der Sar, Van Halen | Szabó Peet

Eheti első adásunkban értelemszerűen elsősorban a múlt heti BL-mérkőzésekről, azok közül is főként a két csodás feltámadásról, vagyis a Real Madrid-Ajax és a PSG-Manchester United meccsekről beszélgettünk. Vendégünk Szabó Péter, alias Peet, akit jól ismerhettek a Spíler TV Premier League-műsoraiból és a goal.com cikkeiből és akit persze azért kifaggattunk a hétvégi Arsenal-United rangadóról is, többek között!

Felállás:

2:10 PSG-Manchester United
17:30 Real Madrid-Ajax
27:50 Porto-Roma, Cakir és a VAR
33:15 Dortmund-Tottenham
34:55 Juventus-Atlético esélyek
39:50 Bayern-Liverpool
45:34 Chelsea-Wolverhampton
53:05 Rennes-Arsenal/Arsenal-Man Utd
56:30 di Francesco már nem a Roma edzője
58:05 a Milan reményei a szezon hajrájára

Van linkünk is, itten e!

Kepa vagy Sarri a balga? | Berei Dániel

Legutóbb a Bajnokok Ligája-döntő alkalmával járt nálunk Berei Dániel, akivel most leginkább az angol Liga-kupa döntője kapcsán beszélgettünk, bár sajnos ugye legkevésbé a mérkőzés futballszakmai kérdései kapcsán… Azon kívül, hogy kikap-e Kepa, beszélgettünk még a Liverpool-United PL-rangadóról, de a vörösök Bayern elleni BL-meccsét se hagytuk szó nélkül, ahogyan természetesen foglalkoztunk a többi párharc, vagyis az Atlético-Juve, a Lyon-Barca és a Schalke-City meccsek eseményeivel is!

Ide tessék kattintani a letöltés végett!

Ole Gunnar szomorúsága | Marosi Gergely

A héten Marosi Gergely lesz a beszélgetőtársunk, akivel leginkább a Bajnokok Ligája mérkőzései kapcsán kalandozunk el, olykor igen messzire is! A fókuszban azért elsősorban a múlt heti és a most következő mérkőzések voltak, csodálkozunk Solskjaer testbeszédén és örülünk Felix Zwayernek az Atlético-Juventus meccsen, de szőrmentén az Európa Ligát és Mauro Icardi önkéntes(?) számüzetését is érintjük!

A búslakodót itt találjátok!

Vezető edzők

A Premier League-ben jó ideje most már nem csak a játékosok, hanem az edzők közül is a világ legjobbjai vannak ott a legnagyobb csapatoknál. Ezúttal róluk beszélgettünk egy picit, Sarrizmus és tiki-taka, Klopp and roll és Ole-olé, de persze az észak-londoniakról sem feledkeztünk meg – bő félórában, továbbra is Galambos Dániellel!

Ide kattintva már edződhettek is velünk!

Lefőtt vagy még csak melegszik? | Galambos Dániel

A héten Galambos Dánielt láttuk vendégül, akivel természetesen elsősorban angol témákról, azok közül is érthető módon kiemelten a City Chelsea-veréséről beszélgettünk. De nem csak Maurizio Sarri problémái, hanem a Tottenham esélyei, Solskjaer reményei és a Bajnokok Ligája eheti párharcai is szóba kerültek, erőteljes német és portugál kitekintésekkel!

Innen már lehet is csepegtetni!