t e l j e s|terjedelem

Kane-e valaki? | Nagy Viktor

Tibor sítáborozni indul holnap, így kivételesen már vasárnap felvettük az aktuális adást, amelyben régi kedves ismerősünket, Nagy Viktort, a Digi Sport műsorvezetőjét-kommentátorát láttuk vendégül. Indításképpen szétnézünk Olaszországban, leginkább Milánóban és az átigazolási piacon a pletykák helyretétele végett, de kicsit beharangoztuk az esti Napoli-Lazio meccset is. Ahogyan szőrmentén a vasárnapi francia derbi is szóba került, de természetesen kitértünk az Arsenal-Chelsea mérkőzésre és a Tottenham problémáira is, amelyek Harry Kane sérülésében csúcsosodnak ki – sok egyéb más mellett!

Kane-e link, mi?

Madridba Kane-e menni?

Régen angoloztunk már egy igazán jót az adásban, de ennek is eljött az ideje! Vendégünk Kele János, a Britannnia bloggere és a Spíler TV szakértője, akivel természetesen elsősorban a Premier League-et érintettük. Azon belül is főleg a Tottenham-et, de azért foglalkoztunk valamelyest az élmezőny minden tagjával, sőt: az edzőt váltó Leicesterrel és Evertonnal is! Anglián kívül azért érintettük Madridot és Zidane módszertani problémáit és persze nem hagyhattuk szó nélkül Nagy Ádám visszatérését és a Milan-Juve rangadót sem!

A letöltéshez ide Kane-e kattintani!

London, Párizs

Eheti vendégünknek az angol futball egyébként is hazai pálya, ráadásul első kézből tudott beszámolni az angol válogatott legutóbbi mérkőzéséről is, hiszen a helyszínen láthatta a Franciaország elleni barátságos meccset. Monoki Lehelről van szó, akivel a legtöbbet ezúttal is az angol labdarúgásról beszélgettünk, de persze nem mentünk el a hétvégi El Clásico mellett sem, sőt, szőrmentén a Serie A hétvégi eseményeit is érintettük!

Innen már tölthetitek is!

Gátszakadás

A hétvégén betalált Harry Kane, Alexis Sanchez sem góltalan már és a Manchester United egyedül vezeti a bajnokságot – volt miről beszélgetnünk tehát már csak az angol bajnokság kapcsán is eheti vendégünkkel, Szeli Mátyással a Nemzeti Sporttól, akivel azonban azért a Serie A-ba és a Primera Divisiónba is elnézelődtünk. Szóba került a Juventus helyzete, az Inter első zakója és Paulo Sousa mester(i) munkája a Fiorentinánál, valamint Lionel Messi sérülése és annak várható következményei a Barcelonára és Luis Enriquére nézve.

A letöltés lehetősége természetesen továbbra is adott!

Re-fresh Talk

Eheti vendégünk Szaniszló Csaba volt, akit mostanában főként amerikai sportokkal kapcsolatban láthattok és hallhattok a Sport TV-n, de talán mégis csak egy Dzsudzsák-gól a legemlékezetesebb közvetített pillanata. No és Roma-meccset se hagyna ki egyet sem, így kicsit az olasz labdarúgás felé vettük az irányt, de természetesen elsőként Dárdai Pál kiválóan sikerült berlini rajtját elemeztük. Persze a hétvége városi rangadói, vagyis a madridi, észak-londoni és liverpooli derbiket sem hagytuk szó nélkül, valamint egy új szokást is igyekszünk meghonosítani a podcastban!

Letölteni innen érdemes!