t e l j e s|terjedelem

A palermói módszer | Kovács Dávid (Allez l’OM!)

A héten Kovács Dávid barátunkat, az Olympique Marseille hithű bloggerét és a Digi Sport francia futball-szakértőjét láttuk vendégül, hiszen az utóbbi hetek-hónapok bőven szolgáltak érdekes és általunk még ki nem tárgyalt témákkal! Mielőtt viszont Henry, Neymar és Balotelli szóba került volna, természetesen kinéztünk a Manchester City-Arsenal rangadóra is a Premier League-ből és a Coppa Italia meglepetésáradatát se hagytuk szó nélkül!

Módszeresen itt hallgathattok ki minket!

Higuaín-szál | Fekete Pippo Zoltán

Filippo Inzaghi ugyan távozott Bolognából, magyar alteregója viszont egyből el is jött hozzánk, hogy nagyjából ezen kívül minden másról beszélgessen velünk egy kicsit, ami a héten foglalkoztatta az olasz szurkolókat. A héten tehát Fekete Zoltán barátunk, vagyis Pippo látogatott el hozzánk, akivel a szerdai időpont miatt mindkét Milan-Napoli meccs tanulságait számba tudtuk venni, eltöprengtünk Piatek és Paqueta Milánóba szerzdődésén és Gonzalo Higuaín onnan való távozásán, aminek nyomán persze bőven szóba került a Premier League is – sok egyéb más mellett!

A transzferek méregetése itt indul!

Norvég minta | Kun Tamás

A héten Kun Tamás, a Jenkifoci blog szerzője volt a segítségünkre, leginkább Christian Pulisic zajos átigazolásának megítélésében, értékelésében. Elsődleges témánkat viszont mégse szolgáltathatta természetesen más, mint Ole Gunnar Solskjaer, aki sikerrel vette a Tottenham jelentette akadályt is a Manchester United menedzsereként, de rajtuk kívül szóba került a Bundesliga újraindulása, a Juventus tavasza és a Coppa Italia nyolcaddöntői is!

Belekötni innen érdemes!

A visszatérő (Coppa Italia-döntő, 2018)

Nem szoktunk ilyen gyorsan újra elhívni magunkhoz vendéget, de a múlt heti olasz kupadöntő helyszíni kommentátoraként nagyon adta magát, hogy ismét Monoki Lehellel beszélgessünk. A Coppa Italia mellett természetesen a Serie A hétvégi eseményei és az Európa Liga döntője adták elsősorban a beszélégetésünk témáját, de azért kicsit szakmáztunk és nosztalgiáztunk is bőséggel, a szokásos, baráti hangulatban!

Itt már ellenőrizhetitek is, hogy valóban így volt-e!

Ünnepi menü

Nem vacakolunk sokat, máris itt van az Újév első podcastja, amiben persze még az ünnepek alatt lejátszott meccsekre néztünk vissza. A segítséget mindebben Bakonyvári Gergő szerkesztő-kollégánk nyújtotta, a témát pedig elsősorban természetesen az ebben az időszakban is nagyüzemben pörgő olasz és angol csapatok!

Kóstolni itt lehet!

Enrique: ennyike!

A hét legfontosabb híre nyilvánvalóan Luis Enrique sorsának elrendeződése volt, így ibériai szakértőnket, Gyenge Balázs kollégánkat kértük meg, hogy segítsen ki bennünket. Mellette/rajta keresztül természetesen a heti BL-párharcok is szóba kerültek, illetve Olaszországban időztünk még viszonylag sokat, a Roma-Napoli rangadó és a kupaelődöntők okán!

Innen már tölthető is!

Váratlan vendég

A címben természetesen nem Juhár Tamásra gondolunk, aki ismét nálunk járt, hiszen a hét legfontosabb eseménye számunkra természetesen a Derby d’Italia, vagyis a Juventus-Inter összecsapás volt. Emellett azért elkóricáltunk Angliába is, elsősorban a Chelsea-Arsenal mérkőzés és Arséne Wenger okán, de egyebek között szóba került Don Claudio sorsa, valamint a Coppa Italia negyed- és a Copa del Rey elődöntői is!

Letölteni innen lehet!