t e l j e s|terjedelem

Védekezz!

Itt is a folytatás Juhár Tamással, akinek igen testhezálló témát találtunk, hiszen a védekezésről beszélgettünk, a tőlünk telhető legnagyobb alapossággal! Három-, négy-, ötvédős rendszerek, Conte, Pep, Allegri és a többiek – tessék kattintani!

Kezdőrúgások, kezdőlökések

A nyárnak vége, az új szezon már el is kezdődött, úgyhogy éppen itt volt az ideje a podcast felébresztésének is! Mindebben Hegedűs Henrik volt a segítségünkre, aki a helyszínen látta az európai Szuperkupa-döntőt, de szóba került a spanyol és az olasz is, valamint természetesen a nyár összes slágertémája, Neymartól Coutinhon keresztül Diego Costáig, sőt!

Kezdetnek innen lehet letöltetni a hallgatnivalót!

Bernd-i csoda

Legutóbbi adásunkat még a magyar csapat bemutatkozása előtt vettük fel, így a héten egyből mindkét eddigi mérkőzésünket volt szerencsénk elemezni, Juhár Tamás segítségével, akinek ráadásul egészen mélyen beépített informátora is akadt az ellenfélnél az osztrákok elleni meccsen. Tartva magunkat a szokásos tematikához elsősorban a mieink mellett az olasz és az angol csapat helyzetét veséztük ki komolyabban, de nagyjából minden nagyobb csapat terítékre került, nagyon óvatos végső esélylatolgatásokkal egyetemben!

Innen tessenek letölteni!