t e l j e s|terjedelem

Unagi (Foci-vb, döntő – 2. rész)

Évadzárónk második felében már a labda volt a valódi főszereplő, no meg persze továbbra is Szabó Christophe, akivel érintettük a bronzmérkőzést, kicsit próbáltuk kiosztani a további helyezéseket is, no meg Deschamps ördögi tervének hátterét és a francia csapat lehetséges jövőjét is igyekeztünk felgöngyölíteni!

Az utolsó adás veszélye innen leselkedik rátok!

Kirúgni vagy nem kirúgni? (Foci-vb, elődöntők)

A világbajnokság elődöntőit Beregi Istvánnal beszéltük át, amiből rutinos hallgatóink számára már egyértelművé is válik, hogy elsősorban taktikai kérdések kerültek előtérbe. Kicsit csapongósan, vagyis ha úgy tetszik, rendszerkről beszélgettünk kissé rendszertelenül, főszerepben azért mégis csak a francia-belga és az angol-horvát mérkőzéssel, illetve a világbajnokság taktikai trendjeivel!

A kirúgásnak innen lehet nekifutni!

Yes, comment! (Foci-vb, negyeddöntők)

Természetesen a világbajnokság negyeddöntői is bőven szolgáltattak beszédtémát, viszont ismét Egri Viktort láttuk vendégül, így a legtöbbet – meglepő módon – Brazíliáról társalogtunk. Nem hagytuk azért szó nélkül persze a többi mérkőzést sem, nosztalgiáztunk az angolok legkedvesebb futball-nótája kapcsán és kicsit beszélgettünk a kommentátori munkáról is…

Innen már jön is!

Hosszabbítás, tizenegyesek (Foci-vb, nyolcaddöntők)

Az utóbbi időben egy párszor már elengedtük a gyeplőt a megszokott, hatvanperces formátumunkkal kapcsolatban, ez pedig most kirívó mértékben sikerült, de nyilván a témák bősége és vendégünk személye is ad rá némi magyarázatot. Csatársorunk harmadik tagja ezúttal Mártha Benito volt, a világbajnokság nyolcaddöntői mellett pedig egy olyan apró, jelentéktelen kérdésben is szerettünk volna megnyilvánulni, mint hogy például mi is lehet a Ronaldo torinói költözködésével kapcsolatos pletykák alapja? Főszerepben azért természetesen a vb-meccsek, Neymar és a többiek – tessék kattintani!

Du svájci? (Foci-vb 2018, csoportkör, 2. forduló)

Kezdenek felpörögni az események a világbajnokságon,  hiszen már véget is ért a csoportkör második fordulója, így mi sem tétlenkedhettünk, máris jön a második vb-adásunk! Vendégünk pedig ezúttal Szabó Christophe, akit hogy-hogy nem, megkérdeztünk a francia válogatottról is, de persze sokfelé ellézengtünk: körbejártunk gyakorlatilag minden esélyes és kevésbé esélyes válogatottat, nosztalgiáztunk Szenegál vb-bemutatkozásáról és az alpesi albán patriotizmus szárnyai alá is igyekeztünk betekinteni!

Tölteni innen tessék!

Klasszisköbméter/kopf (Foci-vb 2018, első kör)

A csoportmeccsek első körének végeztével végre a podcastban is megkezdődik a világbajnokság eseményeinek kibeszélése, amiben Marosi Gergely, a Nemzeti Sport On-line munkatársa volt ezúttal segítségünkre. A tematika eléggé csapongósra sikerredett, hosszan beszélgettünk kezdésképpen például a Football Manager című, méltán híres/hírhedt játékról is, de azért nagyjából minden nagy esélyesre és érdekesebb eseményre kitértünk – reményeink szerint!

A csapatminőség SI-mértékegységének definiálásába itt kezdünk bele!

Te is, fiam, Guus? (Foci-vb 2018, beharangozó)

Mi is nekifutunk a világbajnokságnak és tesszük mindezt Fehér Csabával, állandó szakértőnkkel, akivel ezúttal is nagyon jóízűt beszélgettünk! Elsősorban természetesen a hamarosan kezdődő világbajnokság legnagyobb esélyeseiről, néhány kevésbé nagyratörő tervvel rendelkező válogatottról és persze szőrmentén a házigazdákról is. És természetesen nincs megállás, a vb alatt is folyamatosan, minden egyes kör végeztével jövünk majd újabb adással – vagyis nem csak nézni, hallgatni is lesz mit a következő hetekben!

A letöltéshez erre tessék!