t e l j e s|terjedelem

Brazilok, brazilok mindenütt…

Mint mindig, ha Egri Viktorral beszélget az ember a labdarúgásról, ezúttal is a brazilok játszották a főszerepet adásunkban, amely pedig természetesen az európai labdarúgásról szólt – csak hát itt is nehéz megkerülni a brazilokat. Különösen, ha középhátvédek, a mai adagból ez is kiderült, hiszen foglalkoztunk az Arsenal-Liverpool mérkőzéssel, ahol nem csak a Pool braziljai, hanem Gabriel Paulista is felhívta magára a figyelmet. Szóba került persze a Serie A nyitófordulója is, szőrmentén a spanyol bajnokság rajtja, leginkább a két nagy kapcsán és óvatosan a BL-selejtezők, valamint a búcsúzni készülő utolsó magyar kupacsapat is…

A letöltés errefelé lehetséges!

Klassz kis hét

Tartalmas hetet zártunk, hiszen megvan a BL legjobb nyolcas mezőnyének sorsolása és megrendezték a legfontosabb rangadókat Angliában és Spanyolországban is, így gyakorlatilag eleve elrendelt volt, hogy miről is beszélünk az eheti podcastban. Segítségünk ezen a héten újra Mártha Bence, vagyis Benito volt, akivel adta magát az is, hogy a Clásico és a Pool-United eseményei mellett megvitassuk Max Allegri nagyságát és azt is, hogy vajon ki fog a legjobban hiányozni a Paris St-Germain-ből a Barcelona ellen – természetesen Marco Verratti!

Innen akár le is tölthetitek!

Easy Kompany

Egészen sok téma adta volna magát a hétvége és a hétfői sorsolások kapcsán, de adásunkban az európai szelek maradtak az uralkodók. Futballmeteorológiai előrejelzésünkben Koppányi Gergely segédkezett, aki sokak számára Kompanyként lehet igazán ismerős. Azonban nem miatta, hanem sokkal inkább Dzsudzsák Balázs miatt került szóba nagy szerelme, az Anderlecht, de a magyarok ellenfelei mellett főleg a Bajnokok Ligája legpikánsabb párharcairól beszéltünk. Vastagon pedzegettük Brendan Rodgers hozzáértését is a BL és a hétvégi United-Pool kapcsán, valamint meglepő módon újra szóba került, milyen okos fiú is ez a Mario Balotelli…

Ha úgy jobban tetszik, innen le is tölthetitek!

#10

Jubileumi tizedik adásunkon majdnem annyit hosszabbítottunk, mint Mike Dean az Arsenal-Manchester United meccs végén, de vendégünknek, Juhár Tamásnak ki is járt ez, hiszen annak idején, első adásunk alkalmával neki még csak fél óra jutott. Ha már itt járt, természetesen az olasz rangadóval, a Milan-Interrel kezdtünk, de a hétvége már emlegetett másik szuper(?)meccse mellett szóba került a Bayern és a Dortmund kórházi listája, Messi gólcsúcsa és portugál főmotivátora, valamint a Liverpool szerencsétlenkedése is

Letöltés természetesen itt!

Luis, Luis Enrique, Louis és a többiek

Podcastunk történetében először egy spanyol meccs a főszereplő, de nyilván nehéz is lett volna nem a Clásicónak áldozni az eheti adás nagy részét. Mi rögtön ezzel is kezdtünk, főként Luis Suárez nem létező szemüvegén keresztül elemezve a körülményeket, amiben Bán Tibi barátunk volt segítségünkre, aki amellett, hogy BL-, Premier League- és Serie A-közvetítéseink állandó szerkesztője, többek között a Suárezről szóló könyv magyar kiadásának fordítója is volt. Természetesen azért a hétvége másik rangadója, a United-Chelsea meccs sem hiányozhatott a napirendünkről, de szóba került a Dortmund helyzete és persze a szokásos Balotelli-adagunk sem maradt el!

(Ha nem működne a lejátszó, katt ide a letöltésért!)