t e l j e s|terjedelem

Európai vakáció

Ismét csak ketten beszélgettünk a héten, de most vendég nélkül, viszont mégis csak vendégségben… A helyszín ugyanis a Baumstark-ranch, ahol kiültünk hűsölni egy kicsit az árnyékba és átbeszélgetni a legfrissebb átigazolási híreket, pletykákat, meg egy nagyon picit a még tartó Afrikai Nemzetek Kupáját is érintettük. Összességében viszont igyekeztünk tényleg a piaci aktualitások mellett maradni, nem meglepő módon főleg Olaszországra és Angliára koncentrálva, de azért jutott idő néhány spanyol, német és francia nagycsapatra is!

Ez már röfi!

Témalista:

2:00 Szinisa Mihajlovics

7:40 Conte, Icardi és az Inter

11:30 egyéb olasz pletykák

16:30 Neymar: Barca, Juve, Kína?

26:10 Roma, De Rossi és a Boca

28:30 Buffon újra Torinóban

33:00 Vesz még valakit idén a Bayern?

38:45 Manchester City

46:00 Tottenham, United

50:00 Arsenal

55:26 Afrikai Nemzetek Kupája

Döntős | Beregi István (BL-döntő beharangozó)

Eheti második adásunkban ígéretünkhöz híven most nem a BL-döntő után, hanem még azt megelőzően beszélgettünk Beregi Istvánnal, az MTK korábbi videóelemzőjével, akinek a segítségével kicsit igyekeztünk nektek feltérképezni a két résztvevőt. De ha már túl vagyunk az Európa Liga fináléján is, természetesen az sem maradt ki a szórásból és a Chelsea-Arsenal mérkőzésen látottakat is alaposan megrágtuk!

Térképre fel!

Curva Io Tecnico | Bán Tibor (EL-döntő előzetes)

Eheti első adásunkban elsősorban az Európa Liga döntőjét próbáltuk még közelebb hozni, amiben Bán Tibor barátunk segített nekünk. De ha már a Chelsea is ott lesz, beszélgettünk megint egy kicsit az edzőjük, Maurizio Sarri lehetséges távozásáról, sokat a Serie A-ban nem kis meglepetésre végül dobogón záró Atalantáról és az őket odakormányzó Gian Piero Gasperiniről és szóba került a Valencia Király- kupa győzelme is – többek között!

Innen már rá is kanyarodhattok!

Posztra igazolás | Sallói István

A múlt heti extra adásunk után adta magát, hogy kivel beszélgessünk ezen a héten – de egyébként is érdemes volt megkérdezni Sallói Istvánt az angol csapatok kiváló nemzetközi szerepléséről és a Premier League hajrájáról is. Persze azért szóba hoztuk azt is, hogy fog-e mostanában blogot indítani és hogy mire menne egy magyar edző a Tottenham keretével!

Pszt, itt a link!

Szuper csapat | Mártha Bence

Hogy ezen a héten se maradjunk teljesen a szokásos mederben, a hétfői adag most egy picit rövidebb lesz, több okból is. A legfontosabb az, hogy a vendégünk ezúttal Mártha Bence, akivel a futballpályák aktualitásait is kitárgyaltuk, de a kivételesen már holnap kikerülő extránkban a szokásosnál is hosszabban beszélgetünk egy olyan témakörben, amelyet sokan reményeink szerint szintén érdekesnek fogtok találni. Ami viszont ezt az adást illeti, természetesen Benivel megyünk Olaszországba, de az európai kupák elődöntőinek visszavágóira is kitérünk!

Az akció innen indul!

Agyeldobós elődöntők

Nem tudjuk, mi van a levegőben, de valahogy megint nem sikerült összehozni, hogy egyszerre hárman tudjunk beszélgetni nektek az elmúlt napok eseményeiről, de cserébe legalább majdnem egy teljes órán át cseréltük az eszmét, megint csak kettesben. Kezdésképpen kicsit visszamentünk még a hétvége olasz eseményeire, főszerepben a Derby d’Italia-val, picit németeztünk is, ha már a Bayern csak nem akarta unalmassá tenni az utolsó fordulókat a Bundesligában és előretekintettünk az EL-elődöntőire is. A legtöbbet viszont persze a két BL-elődöntővel foglalkoztunk, de például az is szóba került, hogy szerintünk miként kellene öltöznie egy magára valamit is adó edzőnek…

Fülelni itt lehet!

Angolok, angolok mindenhol

Ismétlés a tudás anyja, így ma újra nekifutottunk a Bajnokok Ligája-elődöntők esélylatolgatásának, immár jól megszokott stúdiónkban és újra egy vendég társaságában! Galambos Dániellel természetesen nem csak BL-ben, hanem kicsit a Premier League-ben is megpróbáltunk eligazodni a lehetséges végkimenetelt illetően, így szóba került a manchesteri derbi és az Arsenal újabb botlása, valamint megint filozofálgattunk kicsit Guardiola és a Sarri-ball nyomán is – sőt, újabb játékunk is akad!

Letölteni nem lehet mindenhol, csak itt!

Az Ajax feltámadása, az Arsenal letámadása

A húsvét hétfő nem jelentheti azt, hogy podcast nélkül maradtok, sőt! Ugyan most csak kettesben beszélgettünk, de cserébe kivételesen csütörtökön is egy teljesértékű adással készülünk – már amennyiben ezt a mait elfogadjuk annak 🙂 Mi mindenesetre így kezeltük és beszélgettünk bőven a Bajnokok Ligája és az Európa Liga negyeddöntőiről, előbbi nyomán Guardiola valódi értékéről, illetve a Premier League hajrájáról; de szóba került a Juve zsinórban megszerzett nyolcadik scudettója is!

Fel, támadunk!

Negyeddöntők fele | Kemenes Szabolcs

A héten megint egy aktív futballistát láttunk vendégül, akinek azonban az elemzői szerepkör sem idegen már egy ideje! Kemenes Szabolccsal ezúttal kicsit hangsúlyosabban beszéltük át az aktuális Európa Liga-párharcokat, főszerepben az Arsenal-Napolival – már csak azért is, mert a meccset Tibor élőben, a helyszínen nézte meg! Nem hagytuk viszont szó nélkül a többi EL-meccset és persze a Bajnokok Ligája-mérkőzéseket sem, szőrmentén pedig még a Juventus újabb scudetto-bezsákmányolásának elhalasztását is érintettük!

Itt már megyünk is tovább az elődöntők felé!

Unai emberei

Ahogy ígértük, ezúttal terítéken az Arsenal és mérlegen Unai Emery eddigi munkássága! De messze nem csak ennyiről volt szó ebben a félórában, hiszen próbáltuk megfejteni, ki is veheti át majd az irányítást az átigazolási munkálatokban és azt is, hogy mi lehhet a klub rövid- illetve hosszútávú szándéka Mesut Özillel és Aaron Ramsey-vel!

Felállás:

0:45 ki lesz a sportigazgató?
6:40 milyen edző Emery?
11:05 mi változott a csapat játékában?
15:35 Özil
19:20 Ramsey
24:30 Védelem
26:45 Közeljövő

Az ágyúcsőbe itt fülelhettek bele!

Van de Beek, van der Sar, Van Halen | Szabó Peet

Eheti első adásunkban értelemszerűen elsősorban a múlt heti BL-mérkőzésekről, azok közül is főként a két csodás feltámadásról, vagyis a Real Madrid-Ajax és a PSG-Manchester United meccsekről beszélgettünk. Vendégünk Szabó Péter, alias Peet, akit jól ismerhettek a Spíler TV Premier League-műsoraiból és a goal.com cikkeiből és akit persze azért kifaggattunk a hétvégi Arsenal-United rangadóról is, többek között!

Felállás:

2:10 PSG-Manchester United
17:30 Real Madrid-Ajax
27:50 Porto-Roma, Cakir és a VAR
33:15 Dortmund-Tottenham
34:55 Juventus-Atlético esélyek
39:50 Bayern-Liverpool
45:34 Chelsea-Wolverhampton
53:05 Rennes-Arsenal/Arsenal-Man Utd
56:30 di Francesco már nem a Roma edzője
58:05 a Milan reményei a szezon hajrájára

Van linkünk is, itten e!

Vezető edzők

A Premier League-ben jó ideje most már nem csak a játékosok, hanem az edzők közül is a világ legjobbjai vannak ott a legnagyobb csapatoknál. Ezúttal róluk beszélgettünk egy picit, Sarrizmus és tiki-taka, Klopp and roll és Ole-olé, de persze az észak-londoniakról sem feledkeztünk meg – bő félórában, továbbra is Galambos Dániellel!

Ide kattintva már edződhettek is velünk!

A palermói módszer | Kovács Dávid (Allez l’OM!)

A héten Kovács Dávid barátunkat, az Olympique Marseille hithű bloggerét és a Digi Sport francia futball-szakértőjét láttuk vendégül, hiszen az utóbbi hetek-hónapok bőven szolgáltak érdekes és általunk még ki nem tárgyalt témákkal! Mielőtt viszont Henry, Neymar és Balotelli szóba került volna, természetesen kinéztünk a Manchester City-Arsenal rangadóra is a Premier League-ből és a Coppa Italia meglepetésáradatát se hagytuk szó nélkül!

Módszeresen itt hallgathattok ki minket!

Helló, turiszt!

Sport-utazásokról, futballturizmusról akartunk tovább beszélgetni Pippo barátunkkal, végül inkább amolyan sztorizós-röhögős társalgás lett belőle, de szerintünk ti sem fogjátok bánni! Meccsnézős történetek a legnagyobb európai stadionokból, no meg persze néhány jótanács, a magunk módján – fogadjátok szeretettel!

Az utazás itt kezdődik!

Kane-e valaki? | Nagy Viktor

Tibor sítáborozni indul holnap, így kivételesen már vasárnap felvettük az aktuális adást, amelyben régi kedves ismerősünket, Nagy Viktort, a Digi Sport műsorvezetőjét-kommentátorát láttuk vendégül. Indításképpen szétnézünk Olaszországban, leginkább Milánóban és az átigazolási piacon a pletykák helyretétele végett, de kicsit beharangoztuk az esti Napoli-Lazio meccset is. Ahogyan szőrmentén a vasárnapi francia derbi is szóba került, de természetesen kitértünk az Arsenal-Chelsea mérkőzésre és a Tottenham problémáira is, amelyek Harry Kane sérülésében csúcsosodnak ki – sok egyéb más mellett!

Kane-e link, mi?

Ágyúsok újratöltve | Sztancsik Tamás

Tartalmas héten vagyunk túl, hiszen élesedik a kép és a helyzet a Bajnokok Ligájában, kisorsolták az Eb-selejtezők csoportbeosztását és többek között Észak-Londonban is derbit rendeztek. Mindezekről pedig egy nagyon jó barátunkkal, Sztancsik Tamással beszélgettünk, aki dolgozott korábban a magyar válogatott mellett is és nem mellesleg Arsenal-Tottenham meccset is látott már élőben!

Az ágyúcsőbe itt hallgathattok bele!

Kiváló ötlet

A héten a legtöbbet a legnagyobb európai klubok ismételten felmerülő, a Bajnokok Ligájából való kiválási szándékáról beszélgettünk, Szarka András barátunkkal, aki a Digi Sporton főként olasz és francia bajnoki mérkőzéseket szokott közvetíteni, de éppenséggel az angol labdarúgás se áll tőle távol. Ennek megfelelően tulajdonképpen úgy harangoztuk be a következő hét BL-mérkőzéseit, hogy közben ezeknek a bajnokságoknak a legfrissebb eseményeire is kitértünk, így jutott idő például az Arsenal-Liverpoolra, sőt, a Montpellier-Marseillere is 😉

Kiváló analízisünket itt hallhatjátok!

Re-start

Itt vagyunk – és itt is leszünk! 😉 A Teljes terjedelem a tervezettnél picivel nagyobb szünet után visszatért, ráadásul egyik kedvenc vendégünkkel, Beregi Istvánnal, akivel végigfutottuk a Bajnokok Ligája idei mezőnyét, hogy még éppen legyen lehetőségetek az első játéknap előtt megismerkedni a főszereplőkkel!

Köszönjük, hogy velünk vagytok, hálánk jele innen tölthető le!

Második félidő (Bajnokok Ligája-döntő, 2018 – taktikai elemzés)

Hogy podcastunk címéhez méltó módon tudjunk megemlékezni a Bajnokok Ligája döntőjéről, már is itt a második adás, ami kifejezetten a meccsel foglalkozik és ebben a tavalyi évhez hasonlóan idén is Beregi István segítségét kértük. Az MTK videóelemzőjével azért természetesen saját idei kihívásairól és a szakma sajátosságairól is beszéltünk, a döntő teljes taktikai szétcincálását követően pedig azért kicsit kitekintettünk már a következő szezonra, konkrétabban a nyár legizgalmasabb edzőváltásaira is!

Vigyázat, masszív tartalom, a legelővigyázatosabbak innen viszont már tölthetik is!

Tréning atyák

A héten Kele Jánost láttuk újra vendégül és ugyan érintettük természetesen az európai kupaelődöntők visszavágóit is, inkább az előretekintésé volt a főszerep! No meg a kitekintésé, leginkább edzők tekintetében, hiszen szóba kerültek régi legendák és persze mostaniak is, Robsontól kezdve Cúperen át, természetesen Sir Alex és Maurizio Sarri is. Foglalkoztunk a kvázi olasz bajnokavatással, szőrmentén a Clásicóval és az utánpótlás-képzéssel kapcsolatos univerzálódó elvárásokkal is – nagyon sok minden más mellett!

Letölteni innen érdemes!

Vörösök, pirosok

Ezen a héten Gyenge Balázs kollégánk járt ismét nálunk, már csak a spanyol csapatok fontos szerepe okán is, ami az európai kupaelődöntőket illeti. Tettünk egy komoly kitérőt azért Lisszabonba is, hiszen a Sportingnál nem mindennapi hacacáré alakult ki az Európa Liga-kiesés KÖZBEN, Balázsnál pedig aligha tudja magyarul naprakészebben elmesélni bárki is, hogy mi történt arrafelé. A főszerepet azért természetesen a BL és az EL aktuális eseményei, no meg a Serie A egészen hihetetlen hétvégi fordulatai adták!

Innen már tölthetitek is!

A majdnem meglepetésvendég

Már csak a hétvégi, kulcsfontosságú olasz derbi okán is úgy gondoltuk, ebben az adásban nem is lehetne jobb vendégünk Egri Viktornál, aki ezt a bizonyos Juve-Napoli meccset közvetítette, de persze messze nem csak erről volt szó! Jönnek az európai kupaelődöntők, picit elköszöntünk Arsène Wengertől, sőt Julio Cesartól is, akive majdnem annyi időt foglalkoztunk, mint a spanyol Király-kupa döntőjével! Mindemellett pedig még kishíján egy meglepetésvendégünk is lett…

Itt már fülelhettek is, hogy ki volt az!

Az őszülő Pep tavasza

Rég járt nálunk már Monoki Lehel, így éppen itt volt az ideje, hogy vendégül lássuk, immár mint a Serie A összefoglaló egyik rendszeres műsorvezetőjeként. Ráadásul mivel Tibor is Milánóból hazatérve toppant be hozzánk, nem is lehetett kérdés, hogy elsősorban Olaszországgal foglalkozunk majd! Persze azért szóba kerültek az angliai derbik Liverpoolból és Manchesterből is, a BL és az EL visszavágói – valamint többek között Csiszár Jenő is!

Letölteni innen lehet!

Túl a barátságosokon

Javarészt – érthető okokból – a magyar válogatott volt a téma a héten, vendégünk pedig Digi Sportos alapítókollégánk és jóbarátunk, Ambrus Tamás, aki a skótok elleni mérkőzést a helyszínen élvezhette végig. A mieink mellett elsősorban még a spanyol-argentin összecsapás utózöngéiről beszélgettünk, illetve szóba kerültek még Thomas Tuchel lehetséges következő munkaadói is!

Innen már tölthetitek is!

Metált birod?

Eheti adásunkat valószínűleg akár elég lenne csak úgy felvezetni, ahogyan Sir Alex annak idején azt a bizonyos Tottenham elleni mérkőzést, de persze szigorúan pozitív értelemeben. Vagyis: a vendégünk Benito! Alias Mártha Bence, akivel természetesen komoly Juve-ügyi őrjáratot tartottunk a már említett londoni csapat legyőzésének és a Serie A tabelláján történt egyértelmű hatalomátvétel okán, de nem maradhatott szó nélkül a Paris St. Germain kiesése, vagy éppen az Arsenal meglepő, milánói győzelme és emellett még tényleg nagyon sok minden más – tessék kattintani!

Jump around

Ingázósra sikeredett az eheti adás, hiszen oda-vissza ugráltunk Olaszország és Anglia között, bajnoki és nemzeközi kupás kérdések tisztázása végett. Vendégünk Bán Tibor barátunk, a Magyar Televízió munkatársa volt, akivel természetesen sajnos először Davide Astori halálhíréről kellett beszélnünk. A későbbiekben aztán szóba került a Napoli-Roma és a Lazio-Juventus mérkőzés, az olasz szövetségi kapitányi poszt, a Chelsea és Antonio Conte illetve az Arsenal és Arséne Wenger helyzete, no meg persze a héten következő Bajnokok Ligája- és Európa Liga-párharcok is!

A letöltéshez csak ide kell ugrani!

Arénából pláza

Ezt a hetet Szombathy Pállal, a Reggeli Start műsorvezetőjével indítottuk, akivel a legaktuálisabb mérkőzések és események mellett egészen sokrétűen ténferegtünk el a labdarúgás és a vonatkozó társadalmi kérdések mentén, de például a pjongcsangi olimpiai jégkorong-döntő is szóba tudott kerülni. Vezérfonalunk azért alapvetően a hétvégi Roma-Milan, illetve Arsenal-Manchester City mérkőzések voltak, amelyek mellett visszaevickéltünk a Bajnokok Ligájába és az Európa Ligába is. És persze nem volt nehéz eljutnunk oda sem, hogy a pénteki sorsolás legpikánsabb párharcát is kielemezzük kicsit!

Innen már indíthatjátok is!

Jack Bauer a házban

Új vendég a podcastban, de egyáltalán nem ismeretlen a Digi Sport nézői számára Dajka Balázs, a 24.hu újságírója, akivel ezen a héten természetesen a legérdekesebb BL-párharcokról beszélgettünk elsősorban. A Juventus-Tottenham és a Real Madrid-PSG meccsek mellett viszont jutott idő az észak-londoni derbire, a Milan kiegyenesedésére és óvatosan egy kis Európa Liga kitekintésre is, többek között!

Itt már indul is a visszaszámlálás!

Telefonálózs

Szépen körbejártuk Európát a héten, hiszen az angol, az olasz és a francia bajnokság eseményei mellett még a Copa del Rey elődöntőire is tudtunk időt szakítani az adásban. Igaz, nem volt egyszerű, hiszen Juhár Tomi telefonbetyárként akarta megnehezíteni vendégünk , Lózs István életét, akit persze ilyen könnyen azért nem lehet kizökkenteni! A hétvégi meccsek mellett így csak esett szó az Aubameyang indította csatárkörhintáról, oda-visszavágós kuparendszerek fonákjairól és a Beneventóba költöző észak-londoni szenior Sunday League-ről is, többek között!

A vonal másik vége itt van!

Pippo pálinkája, Ádi víziója

Ismét olyasvalakit láttunk vendégül, aki friss helyszíni csúcsfutball-élményekkel gazdagodva tudott eljönni hozzánk. Fekete Zoltán, alias Pippo kollégánkról van szó, aki előbb névadó kedvencét látogatta meg Velencében, majd a Milan-Lazio meccset is a helyszínen tekinthette meg. Értelemszerűen az adás javát az ő élménybeszámolója tette ki, de azért volt szó Ronaldóról, Aubameyangról és a lassan valódi alakot öltő Nemzetek Ligájáról is!

Innen már tölthető is!

Premier plán

A héten Hetthéssy Zoltánt láttuk újra vendégül, ami viszonylag magától értetődő témákat is hozott magával, de azért jó vendéglátó módjára őt is igyekeztünk kizökkenteni a komfortzónájából. Így az őrületes Liverpool-City rangadó és a Sanchez-saga mellett többek között a Real Madridról és Zinedine Zidane edzői pályafutásának legnehezebb időszakáról is beszélgettünk, sok más egyéb mellett!

Hogy Sánchez végül hová megy, azt még nem tudjuk, de az adást egészen biztosan innen tölthetitek le!

Díszes társalgás

Ahogy a futballisták, úgy mi sem lustálkodhatunk a két ünnep között, úgyhogy karácsony második napján is jelentkezünk podcasttal, amelyben ráadásul ismét új vendéget köszönthettünk, Szarka András kollégánk személyében. Az ünnepi készülődésnek nálunk része volt egy interjú is Geroges Leekens-szel, így természetesen ez és a szövetségi kapitány maga is szóba került az adás elején, de éppenséggel a hétvége eseményeiről is érdemes volt megemlékezni! Így persze bőven beszélgettünk az El Clásicóról, nem hagyhattuk szó nélkül a Juventus-Roma és az Arsenal-Liverpool mérkőzéseket sem és szőrmentén az Interről és a francia bajnokságról is ejtettünk néhány szót!

Az ajándékot itt lehet kicsomagolni!

Fővárosi nagy cirkuszok

Van még mit gyászolni az olasz vébékvalifikálatlanság kapcsán, de nem csak ezért hívtuk meg köreinkbe újra Szaniszló Csabát. A héten rangadókat rendeztek az olasz és az angol fővárosban, így ezek is szóba kerültek, sőt: különös indokból kifolyólag még a madridi derbiről is akadtak a szokásosnál közelebbi élményeink!

Az út a porondra itt vezet!

Madridba Kane-e menni?

Régen angoloztunk már egy igazán jót az adásban, de ennek is eljött az ideje! Vendégünk Kele János, a Britannnia bloggere és a Spíler TV szakértője, akivel természetesen elsősorban a Premier League-et érintettük. Azon belül is főleg a Tottenham-et, de azért foglalkoztunk valamelyest az élmezőny minden tagjával, sőt: az edzőt váltó Leicesterrel és Evertonnal is! Anglián kívül azért érintettük Madridot és Zidane módszertani problémáit és persze nem hagyhattuk szó nélkül Nagy Ádám visszatérését és a Milan-Juve rangadót sem!

A letöltéshez ide Kane-e kattintani!

Úton Európában

Ismét útjukra indultak az európai kupasorozatok, természetesen a héten mi is elsősorban ezekkel foglalkoztunk, de azért akadtak bajnoki rangadók is, amelyekre érdemes volt kitérni. Mindebben Bán Tibor barátunk volt ezúttal a segítségünkre, akivel a BL és az EL indulása mellett szót ejtettünk a Chelsea-Arsenalról és a Paris St. Germain-Lyon derbiről is, de elidőztünk például Ousman Dembele sérülésénél és a Milan új, háromvédős rendszerénél is, nagyon sok minden más mellett!

A letöltéshez ez az út vezet!

Kínai mercato

A múlt héten már belekóstoltunk, mostani adásunkban pedig már egyértelműen főszerep jutott a Milan nagybevásárlásának és az ezt követő szezonkezdetnek. Ebben pedig Fekete-Szalóky Zoltán, az InfoRádió munkatársa volt a segítségünkre, akivel azért kitértünk a Roma-Interre, hétvégi angol rangadókra és az euórpai kupák csoportbeosztására is – sok más apróság mellett!

A letöltéshez erre tessék!

Bensőséges

Sajnos kettesben maradtunk a héten, no nem mintha nem élveznénk egymás társaságát, de ugye mégsem ez a megszokott felállás a podcastban. Viszont kivételesen ebben a formában is kibeszéltük a teljes adásidőt, elsősorban kupadöntőkről és sportigazgatókról, kicsit a Bajnokok Ligája fináléjáról és egy hangyányit kivételesen a magyar bajnokság hajrájáról is eltöprengve! Ja, és már csak azért is érdemes végighallgatni bennünket, mert felfedjük kicsiny nyereményjátékunk mibenlétét is…

Ajándék mezre fel, innen meg töltsétek le!

EL-kerülő manőverek

Megint olasz hangsúlyú lett az adás, de ebben főszerepe volt Francesco Totti bejelentett visszavonulásának és persze Szaniszló Csabának, a Sport TV riporterének is, akit pontosan emiatt (is) hívtunk meg újra magunkhoz. Totti mellett Monchiról, az új római sportigazgatóról, no meg az olasz bajnokság (át)alakuló erőviszonyairól és a milánói csapatok kupa(disz)kvalifikálós pozíciókért vívott harcáról is sokat beszélgettünk. Természetesen az európai kupaelődöntők első felvonásait sem hagytuk szó nélkül, és azért nem csak a római, hanem a londoni olimpiai stadion is szóba került…

Tölteni innen tessék!

Videó/játék

Idén először Monoki Lehel vendégeskedett nálunk, akivel – bár nem feltétlenül ez volt a terv – végül a francia-spanyol barátságos meccsen próbálgatott videó-bíróról vitáztunk a legtöbbet-leghevesebbet. Franciaországban maradva persze azért még szóba került a Liga-kupa döntője is a PSG és a Monaco között, de az újabb Napoli-Juve meccs(ek) és az Arsenal-City angol PL-rangadó is, többek között!

Színes-szagos rádiójátékunk innen tölthető!

Soccer-tünk

Tibor ausztriai kiruccanása okán a podcast egészen az Egyesült Államokig ment témakeresésben, hiszen egyik eheti vendégünk Kun Tamás, a Jenkifoci című blog szerzője volt, akivel azonban nem csak az MLS-ről beszélgettünk. A többes szám pedig Rádonyi Kristóf kollégánkra vonatkozik, akit az amerikai sportok kapcsán szintén nem kell félteni és éppenséggel a labdarúgással kapcsolatban sem, főleg ha fogadni is kell rá! Az amerikai liga okán természetesen szóba került Nikolics Nemanja és Sallói Dániel is, Európába visszaruccanva pedig az előző hét legérdekesebb kupapárharcai – a Monacóval, a Leicesterrel és a Lyonnal a főszerepben – végül pedig lassan szokásossá váló #WengerOut rovatunkra is sort kerítettünk!

Transzatlanti adásunk innen érhető el!

Enrique: ennyike!

A hét legfontosabb híre nyilvánvalóan Luis Enrique sorsának elrendeződése volt, így ibériai szakértőnket, Gyenge Balázs kollégánkat kértük meg, hogy segítsen ki bennünket. Mellette/rajta keresztül természetesen a heti BL-párharcok is szóba kerültek, illetve Olaszországban időztünk még viszonylag sokat, a Roma-Napoli rangadó és a kupaelődöntők okán!

Innen már tölthető is!

Force majeure

A héten Nagy Viktor barátunkat láttuk újra vendégül, akivel elsősorban Olaszországban kalandoztunk, illetve az elmúlt hét két legkatasztrofálisabb nemzetközi futballteljesítményét és azok várható következményeit is kitárgyaltuk. Vagyis: meddig maradhat még Arséne Wenger és mik lesznek a PSG-Barca meccs legfontosabb hozományai? Ha pedig mindez nem lenne elegendő, olyan intermezzók is megszakították kivételesen az adást, amivel még sosem találkoztunk az egyébként már sokat megélt podcast történetében…

Nagy küzdelmek árán végül ide sikerült feltölteni!

Váratlan vendég

A címben természetesen nem Juhár Tamásra gondolunk, aki ismét nálunk járt, hiszen a hét legfontosabb eseménye számunkra természetesen a Derby d’Italia, vagyis a Juventus-Inter összecsapás volt. Emellett azért elkóricáltunk Angliába is, elsősorban a Chelsea-Arsenal mérkőzés és Arséne Wenger okán, de egyebek között szóba került Don Claudio sorsa, valamint a Coppa Italia negyed- és a Copa del Rey elődöntői is!

Letölteni innen lehet!

EL-beszélgetés

A héten természetesen az európai kupák sorsolása jelentette az elsődleges témát – mégis csak kezdődik a kieséses szakasz – és bármennyire is indult kicsit lesajnálkozós módon beszélgetésünk az Európa Liga harminckettes mezőnyéről, mégis csak sikerült izgalmakat találnunk a párosításokban. Ebben Kele János, a Cold Rainy Nights in Britannia blog főszerkesztője volt a segítségünkre, akivel azért a BL-párharcokat is megszagolgattuk és természetesen a Premier League aktualitásairól is töprengtünk egy keveset, sőt: zárásként még a francia rangadót, a PSG-Nice meccset is kiveséztük!

Innen már kezdhetitek is EL a letöltést!

Talján talányok

A héten Sipőcz Jocó barátunk járt nálunk és leginkább olasz témákkal foglalkoztunk, de tettük mindezt a Bajnokok Ligája és az Európa Liga előző játéknapjait bevonva a dologba. Természetesen sajnos mi sem mehettünk el szó nélkül a Kolumbiában történtek mellett, így a Chapecoense repülőgép-szerencsétlenségének áldozatairól is megemlékeztünk, de szóba került a francia bajnokság és egy röpke pillanatra a skót Premier League is!

Letölteni innen lehet!

Eredeti recept

Abszolút a podcast történetének hagyományai szerint alakult az eheti tematika, ami azt jelenti, hogy elsősorban az angol és az olasz bajnokság esményeivel foglalkoztunk. A hagyományőrzés jegyében pedig ismét első adásunk vendége, Juhár Tamás ült le velünk, akivel – néhány csapat látványos pozitív, illetve negatív sorozata okán – edzők szemüvegeit próbálgattuk serényen. Orrnyergünkre pedig felkerült Guardioláétól kezdve Contéén, Mourinhoén és Sarrién át még nem másé, mint Gian Piero Gasperinié is! A City gödre, Alexis Sánchez csatárposztfoglalása és az Atalanta menetelése mellett azonban még nagyon sok minden szóba került, járjatok utána!

Innen már indulhattok is!

Samtelenség

Bán Tibor barátunk ugyan már az MTV csapatát erősíti, de nem tud úgy elbújni előlünk, hogy ne legyünk kíváncsiak a véleményére nemzetközi futballesemények tekintetében! A héten elsősorban Angliára és Olaszországra koncentráltunk, feszegettük a Chelsea problémáit, értelmeztük Higuain és Pogba árcéduláit, elmerengtünk a Roma-Interen és kiátkoztuk Sam Allardyce-ot, sok egyéb más téma mellett!

Innen mindenki megkapja a magáét!

Bombameglepetés

Elsősorban a Premier League szezonzárása és a kurta-furcsa utolsó forduló szolgáltatta eheti adásunk témáját, amelyben Sipőcz Józseffel ültünk le. Már csak azért is, mert éppen ő közvetítette volna az elhalasztott Manchester United-Bournemouth mérkőzést, no meg talán éppen neki volt szerencséje idén a legtöbbször kommentálni a Leicester City aktuális bajnokijait is. A legtöbbet viszont mégsem a Rókákról, hanem már inkább a kiesőkről és a lehetséges kupaindulókról beszélgettünk, no meg persze megpróbáltuk “hová tenni” az Arsenal második helyét, valamint Gonzalo Higuaín Serie A-gólcsúcsát és Luis Suárez európai aranycipőjét. Végezetül pedig kedvcsinálásképpen elmondtuk, hogy mennyire alig várjuk már az Európa Liga döntőjét!

Letölteni innen lehet!

Na mi lesz, spori?

Eheti adásunk legfőbb témáját a legutóbb már pedzegetett játékvezetői reformok, meg úgy egyáltalán a játékvezetés adja, amiben a téma igazi specialistája, Pataki Gyula kollégánk segédkezett. Gyusziról érdemes tudni, hogy maga is foglalkozott aktívan játékvezetéssel, jelenleg pedig csatornánk honlapjának egyik szerkesztője, újságírója, vagyis az elmúlt hét aktualitásainak boncolgatásában is kiváló partner volt. Így pedig a bíróskodás mellett beszélgettünk a már befejeződött és még ránk váró BL-, illetve EL-párharcokról, az FA-kupa negyeddöntőiről és arról is, hogy mit jelenthetnek hosszú távon Angliának az idei szezon fejleményei!

Letölteni innen lehet!

A reklám helye

A héten Koppányi Gergely, vagyis Kompany úr tette nálunk újfent tiszteletét, akivel főleg a Bajnokok Ligájáról és a Premier League-ről beszélgettünk, de leginkább a Real Madridról, az ottani edzőker(in)gető kultúráról és az észak-londoni rangadó következményeiről. Sokadjára, de várhatóan nem utoljára vetjük fel azt a kérdést is, hogy vajon tényleg lehet-e bajnok a Leicester City, kicsit kinézünk az Európa Ligára és finoman még a vasárnap esti argentin Superclásico-t, a Boca-River rangadót is beharangozzuk!

Itt pedig a letöltés helye is fellelhető!

Kalandozó magyarok

Nekünk régi ismerős, a podcastban mégis új hang a héten Hetthéssy Zoltáné, akit mostanában leginkább az Európa Liga kapcsán hallhattok, ezért a terv alapvetően az is volt, hogy ez a sorozat is fontos szerepet kap az adásban, de aztán nagyon sok felé elkalandoztunk. Leginkább azért az Arsenal borzalmas hete vitte a prímet, de volt szó a másik keddi BL-párharcról, a megint csak fel-felvillanó United-wayről, argentin edzőkről és nagyon sok minden másról is!

Innen pedig le is tölthető!

Szívküldi nyálképzős

Podcastunk eheti legfontosabb témáját a végére hagytuk, mivel a Premier League hétvégi rangadói előtt az aktuális nemzetközi kupahét meccseit is beharangoztuk és kiemelt figyelmet szenteltünk az év talán legfontosabb Serie A-meccsének, a Juventus-Napoli találkozónak. Mindebben segítségünkre pedig Kele János volt, akivel azt is megmondjuk, kikből lehet az új Lamprad-Gerrard páros a válogatottban!

A letöltéshez ide tessék kattintani!

Sarri-ügy

A héten is sokfelé kalandoztunk, Szeli Mátyás barátunk segítségével, akivel először a magyar futballisták óvatosan emelkedő ázsiójáról beszélgettünk. Ennek köszönhetően most európai futballtúránk gyakorlatilag Németországból indult, de Olaszországon és Spanyolországon át azért csak eljutottunk Angliáig, homofób olasz és kevésbé ismert dél-amerikai edzőkön keresztül a jó öreg Ranieri mesterig, hogy aztán picit az Arsenal-Chelsea rangadót is átrágjuk.

Tölthető innen, tessék, csak tessék!

Becsengettek

Véget ért a téli szünet, ami persze számunkra és az angol labdarúgók számára el sem kezdődött. Lózs István kollégánkkal félig-meddig értékeltük a félig véget ért angol szezont, leginkább az Arsenal, a Leicester és a Liverpool kapcsán, de felmerült az a kérdés is, hogy jobb edző-e Jürgen Klopp, mint Brendan Rodgers? A belendülő kupasorozatokat is szóba hoztuk, főleg Bogdán Ádám és a szerdai meccs-kavalkád kapcsán, no meg azért, mert egyre közelebb kerülünk Angliában az első idei trófea kiosztásához!

IMG_1265

A letöltéshez kattintsatok a bringára!

Becsomagolatlan vélemények

Karácsonyi ajándékok után a hétvégén edzőket osztunk ki, elég alaposan. Ferkai Marcell kollégánk segítségével kapott tőlünk hideget-meleget Wenger, van Gaal, Pellegrini és Mourinho is. Elsősorban az Arsenal aktuális buktáját és a Manchester United körüli hacacárét cincáltuk, bőven kitérve arra is, hogy ki lehet a klub következő menedzsere-edzője. Az év és az adás végére kicsit a francia bajnoksággal is foglalkoztunk, igaz aljas módon abból a szemszögből figyelve a dolgokat, hogy mennyire vált a Ligue 1 és lassan már a Ligue 2 is a Premier League “nevelőszériájvá”.
Tessék innen letölteni!

Sorsolásos

A héten Tibi szabadsága miatt két vendéggel, Lózs Istvánnal és Juhár Tamással beszélgettünk, és nyilvánvalóan nehéz lett volna elkerülni az elmúlt napok sorsolásait. Természetesen nem is akartuk, már csak azért sem, mert az Európa-bajnokságéhoz hasonló izgalommal legtöbbünk nyilván nem várt még egyetlen ilyen eseményt sem, kezdésnek azonban a hét pályán zajló eseményeire tekintettünk vissza. Élen a londoni csapatok nyögvenyelős továbbjutásaival, a United tovább-nem-jutásával és hétvégi vereségével, valamint a Serie A rangadóival!

Innen pedig már tölthető is!

Meglepkék

Az európai topbajnokságok szépen kitisztíthatták csizmáikat, mert a hétvégén mindenhol hozott meglepetést a Mikulás. Természetesen elsősorban ezekkel, vagyis például a Napoli, a Manchester City és a Chelsea vereségével foglalkoztunk eheti vendégünk, Sipőcz József kollégánk segítségével. Szóba került még azért Gary Neville valenciai kinevezése és szőrmentén a következő BL-forduló is, leginkább az angol csapatok nem túl egyszerű helyzete miatt.

Letölteni innen lehet!

Cselgépezet

A szokásosnál rövidebb BL-es kitérő utána héten főleg a Serie A és a Premier League eseményeivel foglalkoztunk. Már csak azért is, mert egyrészt mindkét sorozat bőven szolgáltatott témát a hétvégén, másrészt pedig azért, mert mai vendégünk, Bán Tibor szerkesztő kollégánk mindkét terepen kifejezetten otthonosan mozog.

A letöltéshez erre tessék!

London, Párizs

Eheti vendégünknek az angol futball egyébként is hazai pálya, ráadásul első kézből tudott beszámolni az angol válogatott legutóbbi mérkőzéséről is, hiszen a helyszínen láthatta a Franciaország elleni barátságos meccset. Monoki Lehelről van szó, akivel a legtöbbet ezúttal is az angol labdarúgásról beszélgettünk, de persze nem mentünk el a hétvégi El Clásico mellett sem, sőt, szőrmentén a Serie A hétvégi eseményeit is érintettük!

Innen már tölthetitek is!

Kiszámíthatóan kiszámíthatatlan

Ismét egy nagy visszatérő az adásunkban, ezúttal Koppányi Gergely személyében, akivel a témáink is ismerősek voltak, de – nekünk legalább is nem tűnt fel – így sem fulladt unalomba az adás. Mert hogy szóba kerültek az Arsenal gondjai (pályán és azon kívül), Mourinho és a válogatott pótselejtezője is, de szőrmentén a Liverpool első Kloppos veresége és a római derbi is ki lett tárgyalva.

A letöltési lehetőség erre lelhető!