t e l j e s|terjedelem

Döntős | Beregi István (BL-döntő beharangozó)

Eheti második adásunkban ígéretünkhöz híven most nem a BL-döntő után, hanem még azt megelőzően beszélgettünk Beregi Istvánnal, az MTK korábbi videóelemzőjével, akinek a segítségével kicsit igyekeztünk nektek feltérképezni a két résztvevőt. De ha már túl vagyunk az Európa Liga fináléján is, természetesen az sem maradt ki a szórásból és a Chelsea-Arsenal mérkőzésen látottakat is alaposan megrágtuk!

Térképre fel!

Curva Io Tecnico | Bán Tibor (EL-döntő előzetes)

Eheti első adásunkban elsősorban az Európa Liga döntőjét próbáltuk még közelebb hozni, amiben Bán Tibor barátunk segített nekünk. De ha már a Chelsea is ott lesz, beszélgettünk megint egy kicsit az edzőjük, Maurizio Sarri lehetséges távozásáról, sokat a Serie A-ban nem kis meglepetésre végül dobogón záró Atalantáról és az őket odakormányzó Gian Piero Gasperiniről és szóba került a Valencia Király- kupa győzelme is – többek között!

Innen már rá is kanyarodhattok!

Mit ér egy edző BL-győzelem nélkül? | Matuz Krisztián

A héten Matuz Krisztiánnal beszélgettünk, aktuális munkaköréből fakadóan is elsősorban spanyol fociról és a bajnokság idei legérdekesebb fejleményeiről. Szóba került azért az Európa Liga dőntője, az azt övező anomáliákkal egyetemben, valamint az egyik résztvevő edzőjének lehetséges következő állomáshelye, a Juventus is – sok-sok minden más mellett!

Innen már indul is!

Posztra igazolás | Sallói István

A múlt heti extra adásunk után adta magát, hogy kivel beszélgessünk ezen a héten – de egyébként is érdemes volt megkérdezni Sallói Istvánt az angol csapatok kiváló nemzetközi szerepléséről és a Premier League hajrájáról is. Persze azért szóba hoztuk azt is, hogy fog-e mostanában blogot indítani és hogy mire menne egy magyar edző a Tottenham keretével!

Pszt, itt a link!

Blogisztika

Kényes? Érdekes? Fontos? Hogy milyen is az eheti extra témánk, azt döntsétek el ti, mi minden esetre úgy éreztük, érdemes egy kicsit körbejárnunk azt, hogy mit is jelent egyáltalán a blog, illetve a blogger kifejezés. Avatottabb beszélgetőtársat pedig nem is találhattunk volna minderre Mártha Bencénél, aki ott volt a hazai futball-blogoszféra kialakulásának első pillanatainál és akinek természetesen ez a kérdéskör a mai napig valódi szívügyet jelent!

Poszt, modern módra itt!

Szuper csapat | Mártha Bence

Hogy ezen a héten se maradjunk teljesen a szokásos mederben, a hétfői adag most egy picit rövidebb lesz, több okból is. A legfontosabb az, hogy a vendégünk ezúttal Mártha Bence, akivel a futballpályák aktualitásait is kitárgyaltuk, de a kivételesen már holnap kikerülő extránkban a szokásosnál is hosszabban beszélgetünk egy olyan témakörben, amelyet sokan reményeink szerint szintén érdekesnek fogtok találni. Ami viszont ezt az adást illeti, természetesen Benivel megyünk Olaszországba, de az európai kupák elődöntőinek visszavágóira is kitérünk!

Az akció innen indul!

Agyeldobós elődöntők

Nem tudjuk, mi van a levegőben, de valahogy megint nem sikerült összehozni, hogy egyszerre hárman tudjunk beszélgetni nektek az elmúlt napok eseményeiről, de cserébe legalább majdnem egy teljes órán át cseréltük az eszmét, megint csak kettesben. Kezdésképpen kicsit visszamentünk még a hétvége olasz eseményeire, főszerepben a Derby d’Italia-val, picit németeztünk is, ha már a Bayern csak nem akarta unalmassá tenni az utolsó fordulókat a Bundesligában és előretekintettünk az EL-elődöntőire is. A legtöbbet viszont persze a két BL-elődöntővel foglalkoztunk, de például az is szóba került, hogy szerintünk miként kellene öltöznie egy magára valamit is adó edzőnek…

Fülelni itt lehet!