t e l j e s|terjedelem

Túl a barátságosokon

Javarészt – érthető okokból – a magyar válogatott volt a téma a héten, vendégünk pedig Digi Sportos alapítókollégánk és jóbarátunk, Ambrus Tamás, aki a skótok elleni mérkőzést a helyszínen élvezhette végig. A mieink mellett elsősorban még a spanyol-argentin összecsapás utózöngéiről beszélgettünk, illetve szóba kerültek még Thomas Tuchel lehetséges következő munkaadói is!

Innen már tölthetitek is!

A futball hajléktalanja

Tibor sítáborban van, így ezúttal Szarka András kollégánk segített ki bennünket, akinek a becserélésével viszont szándékosan erősítettünk francia poszton, hiszen eheti vendégünk Kovács Dávid OM-blogger és mint olyan, a Szélkakas állandó szakértője volt. Természetesen így elsősorban a francia élklubok és a válogatott jelentették a témát, de nem feledkeztünk meg persze a Bajnokok Ligájáról és például José Mourinho bravúrjáról sem!

Az eheti adás erre lakik!

Metált birod?

Eheti adásunkat valószínűleg akár elég lenne csak úgy felvezetni, ahogyan Sir Alex annak idején azt a bizonyos Tottenham elleni mérkőzést, de persze szigorúan pozitív értelemeben. Vagyis: a vendégünk Benito! Alias Mártha Bence, akivel természetesen komoly Juve-ügyi őrjáratot tartottunk a már említett londoni csapat legyőzésének és a Serie A tabelláján történt egyértelmű hatalomátvétel okán, de nem maradhatott szó nélkül a Paris St. Germain kiesése, vagy éppen az Arsenal meglepő, milánói győzelme és emellett még tényleg nagyon sok minden más – tessék kattintani!

Jump around

Ingázósra sikeredett az eheti adás, hiszen oda-vissza ugráltunk Olaszország és Anglia között, bajnoki és nemzeközi kupás kérdések tisztázása végett. Vendégünk Bán Tibor barátunk, a Magyar Televízió munkatársa volt, akivel természetesen sajnos először Davide Astori halálhíréről kellett beszélnünk. A későbbiekben aztán szóba került a Napoli-Roma és a Lazio-Juventus mérkőzés, az olasz szövetségi kapitányi poszt, a Chelsea és Antonio Conte illetve az Arsenal és Arséne Wenger helyzete, no meg persze a héten következő Bajnokok Ligája- és Európa Liga-párharcok is!

A letöltéshez csak ide kell ugrani!